Elérhetőségünk

Ha szeretnél a klubhoz csatlakozni, írj nekünk. Felvesszük veled a kapcsolatot.
tataikonyha@gmail.com

Háztartási praktikák


Az elmúlt években elfeledtették velünk azokat az egyszerű, könnyen alkalmazható praktikákat, amelyeket nagymamáink, szüleink még a saját háztartásaikban alkalmaztak. Azt gondoltuk mindannyian, nem maradhatunk le az egyre több kereskedelmi lánc, reklám, tv, sajtó által kínált új termékekről, eszközökről, megoldási lehetőségekről. Ez volt a trendi. Mára már egyre többen térünk vissza e régi, bevált receptúrákhoz. Az egyszerűségük,  természetességük mellett nem elhanyagolható az áruk sem. Ezekből tesszünk közzé néhányat.

Ablaktisztítás
-Nagyon piszkos ablakot ecettel dörzsöljünk be, és ennek az öblítővizébe is tegyünk egy evőkanál alkoholt. Ronggyal vagy újságpapírral töröljük szárazra.
-Poros ablakot előbb tiszta ruhával portalanítani kell. Majd meghámozunk egy nagy burgonyát, és vastag lapokra vágjuk. A vágási felülettel alaposan dörzsöljük be az ablakot, végül tiszta vízbe mártott szivaccsal mossuk le, és puha fehér ronggyal vagy újságpapírral dörzsöljük szárazra. Ha az öblítővízbe egy evőkanál alkoholt teszünk, tükörfényes lesz sokáig az ablak.
-A lakkozott fa ablakkeretre rakódott légypiszkot legkönnyebben hideg teába vagy lefölözött tej és hideg víz egyenlő arányú keverékébe mártott puha ruhával moshatjuk le.

Bútorápolás
-A penészes bútort alkoholba mártott ronggyal töröljük át.
-A régi, nemes fából készült bútorok tisztítására és fényesítésére alkalmas a tejjel megnedvesített vászondarab.
-Egyszerű bútorfényezőt készíthetünk 1 rész citromfű-olaj, és 3 rész olívaolaj keverékéből.
-Fa bútor fényezésére és ápolására használhatunk méhviaszt, növényi olajokat, citromot is. Hatásos keverék készíthető 2 rész olívaolajból és 1 rész citromléből. Olívaolaj helyett használhatunk méhviaszt, ami kellemes illatot is ad bútorunknak.
-Étkezőasztalról só és étolaj keverékével, vagy citromlével dörzsölve tüntethetjük el a foltokat. Bármelyik lehetőséget választjuk is, befejezésként száraz ronggyal töröljük át a bútor felületét.
-A régi, kopott konyhabútort szebbé és tisztává tehetjük, ha lemossuk szappanos, szódás oldattal, majd tiszta vízzel átmossuk, és szárazra töröljük.
-Tejfoltot világos tölgyfa bútorból gyenge bóraxoldatba mártott tiszta ruhával vehetünk ki. A foltot többször át kell dörzsölni, végül pár csepp méhviasszal fényesítsük ki a helyét.
-Tölgy és mahagónibútor ápolására jól bevált módszer, ha langyos sörrel töröljük le.
-Ha a bőrbútoron zsíros folt keletkezett, mossuk le szódabikarbónás vízzel.
-Bútorkárpit friss foltjait érdemes először szódavízzel kezelni. Ha ez önmagában nem elegendő, akkor a folttisztítás címszó alatti javaslatokból válasszuk ki a megfelelőt.

Padlóápolás
-A palafelületek finom, tompa fényt kapnak, ha egy kis tejjel bedörzsöljük.
-A szennyezett PVC, csempe vagy linóleum padlót remekül tisztíthatjuk, ha egy liter meleg víz és egy evőkanál mosószóda keverékével mossuk fel. Makacsabb szennyeződések esetében oldjunk fel növényi szappant is a felmosóvízben.
-Padlófényhez negyed deciliter paraffint olvasszunk meg vízfürdőn. Keverjünk hozzá egy liter lenolajat, néhány csepp citromesszenciát. Ronggyal vigyük fel a padlóra, hagyjuk megszáradni, majd fényezzük.

Szőnyegtisztítás
-Ha közönséges konyhasóval alaposan átkeféljük a szőnyeget, visszanyeri eredeti színét.
-A szőnyegre cseppent gyertyafoltot könnyen ki tudjuk venni, ha itatóspapírt teszünk rá, és meleg vasalóval átvasaljuk.
-Piszkos szőnyeg tisztítására kitűnően megfelel a növényi alapú, biológiailag könnyen lebomló sampon.
-Elpiszkolódott szőnyegbe dörzsöljünk teafüvet, majd alaposan porszívózzuk ki.
-Ha vörösbor ömlött a szőnyegre, spricceljük be többször szódavízzel vagy ásványvízzel, szórjuk be sóval, és itassuk fel nedvszívó ronggyal.
-Ha szőnyegünkbe rágógumi tapadt, addig dörzsöljük folyamatosan egy jégkockával, amíg leszedhető nem lesz.
-A ragasztófoltot ecetbe mártott kendővel tüntethetjük el a szőnyegről.

Cipők, ruhák és kiegészítőik
-Ha elpiszkolódott a szalmakalap, keféljük le száraz, puha kefével, majd 3 deciliter meleg víz, és 2 evőkanál konyhasó keverékével tisztítsuk meg.
-Téli sózott utakon kifehéredett foltokat ecetes vízbe mártott ruhával távolíthatjuk el a cipőről. Lehetőség szerint a sózás helyett más, környezetbarát csúszásgátlót használjunk.
-Lakkcipőt legegyszerűbben a következőképpen ápolhatjuk, illetve tisztíthatjuk: száraz ronggyal letöröljük, majd bekenjük lenolajjal. Ezt követően egy száraz puha ruhával gondosan áttörölgetjük.
-Könnyedén megakadályozhatjuk a lakkcipő kirepedezését, ha rendszeresen bekenjük glicerinnel.
-A fehér alsónemű ismét hófehér színűvé válik, ha egy felszeletelt citrom héjával együtt mossuk ki.
-A szennyezett inggallért ecet és szódabikarbóna keverékéből készült péppel kenjük be. Ha ezt elvégezzük mosás előtt, megszabadulunk a legmakacsabb szennyeződésektől is.
-Nem lesz szöszös a ruha, ha a mosóvízbe egy csésze ecetet teszünk.
-Ha a gyapjúpulóver öblítővizébe néhány kanál glicerint teszünk, puha lesz, és nem irritálja a bőrt.
-Ha a fehér zokni megsárgult, tegyünk a mosóvízbe néhány szelet citromot.
-Ha a vasaló egy kicsit megsütötte a ruhát, nedvesítsük be a foltot vöröshagyma levével, és hagyjuk hatni pár órán keresztül. Utána mossuk ki, és a foltnak hűlt helye.

Illatosítás
-A többnyire spray formájában forgalomba kerülő mesterséges légfrissítők csak a szagok elfedésére szolgálnak. Ha kellemes illatra és friss levegőre vágyunk, mindenképpen alaposan szellőztessünk ki. Ezután használjunk különböző természetes illóolajokat, amelyek párologtatóba téve hosszú időre biztosítják az ízlésünknek megfelelő illatot.
-Ha kellemetlen szagú szekrényünk belseje, hintsünk az aljába frissen őrölt kávét. Hasonlóan szagtalanít a levendulaolajjal átitatott vászon párnácska is.
-A levegő fertőtlenítéséhez öntsünk 1 deciliter erős ecetbe tíz csepp szegfűolajat, és tegyük megfelelő edényben a szoba padlójára vagy a szekrény tetejére.
-Porszívózáskor tegyünk illóolajat a porszívó légszűrőjébe, így az egész helyiségben kellemes illat lesz.
-Sokféle módszerrel készíthetünk saját ízlésünktől és kreativitásunktól függően potpourrit, azaz illat-tálat. Válasszunk ki kedvünk szerint gyógynövényeket, leveleket, virágszirmokat, teafüveket. Ezeket rétegezzük egy üvegedénybe, úgy, hogy közéjük tengeri só, vagy szárított gyümölcs héja (például narancs, citrom, mandarin) kerüljön. Erősebb és tartósabb illatot kapunk, ha néhány csepp illóolajat is adunk a keverékhez. Azonnal is felhasználható, de ha zárt edényben, sötét helyen tartjuk néhány hétig, és csak ezután kerül felhasználásra, tartósabb, intenzívebb illatot eredményez.

Konyhai eszközök
-Ha beszennyeződött a mikrohullámú sütő belseje, egy tál forró vízbe belekarikázott citromot helyezzünk a tálcájára. Addig melegítsük, amíg elegendő gőz képződik, és fellazul a szennyeződés. Ezután könnyedén tisztára törölhetjük a sütő belsejét egy puha, nedvszívó ruhával.
-Ha a tűzhelyre kifutott az étel, tegyünk rá szódabikarbónát, amíg még meleg, várjunk, míg magába szívja, és töröljük tisztára.
-Gyakran okoz problémát, hogy a konyhai eszközök hagymaszagot árasztanak. Ezt megszüntethetjük, ha közvetlenül a felületüket bekenjük citromlével, vagy citrommal, vagy a mosogatóvízbe teszünk néhány csepp ecetet.
-Ha a hűtő belsejét ecetes ruhával időnként áttöröljük, nem penészedik be.
-A megfeketedett kések szépek lesznek, ha homokos burgonyaszelettel dörgöljük át.
-Ha egy őrlőt több fűszerhez is használunk, könnyen átvehetik egymás illatát. Ennek megakadályozására két darálás között engedjünk át rajta 1-2 evőkanál sót. Ez közömbösíteni fogja a szagokat.
-Ha a termosz szagtalanítani szeretnénk, mossuk ki szódabikarbónás vízzel, majd alaposan öblítsük tiszta vízzel. A dugóját sós vízben forraljuk át a szagtalanításhoz.

Edények, palackok, porcelánok
-Ha az edény átvette a halszagot, forró ecetes vízzel mosogassuk el.
-Ha a műanyag edény rossz szagú lett, tömény kávézaccos vízzel töltsük fel, és meleg helyen hagyjuk állni egy ideig. Ha kimostuk, törlés nélkül hagyjuk megszáradni.
-Azokat a díszüvegeket, illetve szűk nyakú palackokat, amelyhez nem férünk a tisztítás során, töltsük fel nyers rizzsel és ecettel. Erősen rázzuk össze. Így leszedi a belső falakra tapadt szennyeződést.
-A rozsdamentes acélból készült edényeket meleg vízzel mossuk el, majd citromlével vagy ecettel dörzsöljük be, végezetül alaposan öblítsük el.
-Az edények odaégett alját sózzuk be, és hagyjuk állni. Ezután hirtelen forraljuk fel a vizet, majd öblítsük ki. Sokkal könnyebb lehet tisztítani.
-Bórax és víz keverékével remekül kimoshatjuk az elszíneződött tűzálló sütőedényeket. -Az üvegedény mosásánál mosószer helyett sütőport használhatunk, az öblítővízbe pedig tegyünk ecetet vagy citromlevet.
-A megfakult porcelánt citromsavba mártott ruhával fényesítsük ki.
-Ha az alumíniumedény a használat során megfeketedett, főzzünk benne friss almahéjat. A külsejét is dörgöljük át az almahéj forró főzetével.
-Porcelán tányérokat citromsavval varázsolhatjuk újjá.
-Só és ecet keverékével jól tisztíthatjuk az üveget és a kristályt.
-A kristályváza újra csillogó lesz, ha ecetet, kávézaccot és vizet összekeverünk, beletöltjük, és állni hagyjuk. Ezután alaposan mossuk ki vízzel.
-A váza belsejében a növények szára miatt képződött lerakódást úgy tüntethetjük el, hogy tealevelet szórunk bele, feltöltjük ecettel, és alaposan összerázzuk.
-Ha zománcedényeink súrolásához csak sót használunk, nem veszítik el fényüket.
-A bográcsot fahamu és olaj keverékének dörzsölésével varázsolhatjuk széppé.

Fémtisztítás
-A króm felületek fényezésére szolgál az almaecetes bedörzsölés.
-A krómozott mosogatót kicsavart citrom héjával tisztítsuk. Ha nagyon csúnya a mosogató, kevés alkoholt öntsünk egy tiszta rongyra, és dörgöljük át a felületet. Utána öblítsük tiszta vízzel és töröljük szárazra.
-Az óntárgyakat dörzsöljük be nyers káposztalevéllel, vagy zöld hagymaszárral. Öblítés és szárazra törlés után kitűnően megtisztulnak.
-Ezüst tisztításához tegyünk egy edény aljára alufóliát, és egy marék mosószódát. Helyezzük a tárgyakat az edénybe, és öntsük rá annyi vizet, hogy ellepje. Ezután öblítsük le őket forró vízzel, és szárítsuk meg.
-Ha a gáztűzhelyen erős a lerakódás, szórjunk sót a tűzhely lapjára, és öntsük le ecettel, hogy ellepje a ráégett ételfoltokat. A legmakacsabb szennyeződést is oldja.
-Sárgaréz tisztításához használjunk sóba mártott citromot, vagy készítsünk egyforma mennyiségű ecetből, sóból és citromból pasztát, és ezzel kezeljük az elszennyeződött felületet.
-Vasból készült tárgyakat étolajjal kenjük be, és puha ronggyal dörgöljük szárazra. Ez megfelelő ápolást biztosít.
-Ha a vörösréz felületek rozsdásodni kezdenek, jó megoldást jelent az aludttejjel történő bedörzsölés. Természetesen a kezelés után öblítés és szárazra törlés következzen.
-Ezüst tisztítását, illetve fényezését liszttel is megoldhatjuk. Nincs más dolgunk, mint lisztezett kendővel dörzsöljük be az elszíneződött felületet, majd egy másik tiszta ruhával fényesítsük ki.
-Ha a megfeketedett alumíniumot félbevágott citrommal jól bedörzsöljük, majd egy tiszta puha ronggyal szárazra töröljük, visszanyeri eredeti fényét.
-A fémen lévő savfoltot egy félbevágott nyers burgonyával távolítsuk el.
-A réztárgyakat a nyers savanyúkáposzta leve is remekül tisztítja.
-Óntárgyakat néhány csepp kávéval eredményesen tisztíthatunk.

Fürdőszoba, WC, csempe
-Ha piszkos a kádunk, készítsünk bóraxból és citromléből kenhető pépet. Ezzel súroljuk ki. A fürdőkádat fényessé varázsolhatjuk 2 evőkanál szóda és öt liter víz keverékével is. Természetesen mindkét esetben alaposan öblítsük ki tiszta vízzel a kádat a tisztítás végeztével.
-Nem fog a fürdőszobatükör párásodni, ha 5 deciliter glicerint 0,25 liter alkoholban feloldunk, és bekenjük vele a felületét. Ezután egy puha száraz nedvszívó ruhával fényesítsük ki.
-A padlócsempét vagy járólapot mossuk fel rendszeresen mosószappanos vizes ruhával, majd langyos vizes szivaccsal, utána pedig töröljük szárazra. Ha nem oldódik megfelelően a szappan a vízben, tegyünk hozzá mosószódát.
-Gyakran penészedik a fürdőszoba csempéi közötti fúga. Ez ellen azt tehetjük, hogy feloldunk fél liter vízben ugyanilyen mennyiségű nagy koncentrációjú ecetet, és ezzel minden második nap átdörzsöljük a problémás felületet.
-Nincs szükség a WC-ben sem légfrissítőre, ha a helyiségben tartjuk az egy csészényi sót, ugyanannyi szárított citromhéjat és mentalevelet tartalmazó keveréket.
-Mielőtt a csempe tisztításához hozzálátnánk, meleg víz párologtatásával gőzöljünk a helyiségben. Feloldja a szennyeződést, így könnyebb lesz a takarítás. Forró vízben oldott ecettel mossuk át a csempét, majd puha ruhával töröljük szárazra.
-Réz csaptelep tisztítását elvégzi az aludttej vagy az író. Tegyünk bele csipetnyi sót is. Ha ezzel átdörzsöljük, majd leöblítjük, és szépen áttöröljük, a várt eredmény nem marad el. Hatásos szer az ecet és só keveréke is. Ilyenkor is szárazra kell utána a felületet törölni.
-Szórjunk időnként a lefolyóba maréknyi háztartási szódát, majd öntsük le forrásban lévő vízzel. A lefolyó így mindig tiszta marad, nem dugul el, és nem áraszt kellemetlen szagokat.
-Hetenként egyszer mossuk ki a fogmosópoharat konyhasó melegvizes oldatával, így nem képződik rajta fehér lerakódás.
-A világos zuhanyfüggönyön keletkezett penészfoltokat mossuk le szódabikarbónás vízzel, utána pedig ecettel vagy citromlével.
-Nedvesítsük be a WC-t, és kenjük be a lerakódást bórax és citromlé keverékével. Hagyjuk rajta 2 órán keresztül, majd alaposan keféljük ki.

Folttisztítás
-A friss kakaófoltot meleg sós vízzel mossuk át, majd langyos vízzel öblítsük ki az anyagot.
-A fűfoltot világos színű ruhákból úgy tüntethetjük el, hogy az anyagot egy napig aludttejben áztatjuk, majd meleg vízben kimossuk. Másik lehetőség, hogy friss citromlevet csepegtetünk rá, majd erősen dörzsöljük. Régebben keletkezett foltnál a száraz textíliát enyhén megnedvesítjük alkohollal, és citromsavval vagy citromlével bedörzsöljük.
-Ha kávé cseppen az anyagra, meleg vízben oldjunk fel sót, és ebben áztassuk ki a szennyeződést a ruhából. Szükség szerint dörzsöljük. Ha a folt eltűnt, langyos vízben öblítsük ki a textíliát. Friss kávéfoltot jól tisztít a tejbe áztatás is. Utána alaposan öblítsük ki meleg vízben az anyagot.
-Kávéfoltot tojássárgája és kevés vízből álló keverékkel is hatásosan tisztíthatunk. Utána langyos vízzel mossuk ki.
-Általános folttisztítóként aceton helyett az ecetsavat, citromsavat, vagy a citromlevet próbáljuk ki.
-Az ammóniatartalmú folttisztítókat helyettesíthetjük bórax-szal, nátrium-bikarbonáttal, ecettel. A bórax fehérítő hatással rendelkezik, tehát csak fehér textíliáknál alkalmazzuk.
-A csokoládéfoltot citromlé segítségével maradéktalanul eltüntethetjük.
-Ha tinta cseppen a ruhánkra, gyorsan dörzsöljük be meleg tejjel, de hatásos a citromos kezelés is. Szükség esetén többször cseréljük a tejet.
-Gyümölcs és zsírfoltot puha zsemlével tüntethetünk el a szövetből úgy, hogy a friss zsemlét sütőforróra melegítjük, és a meleg zsemlebéllel azonmód kidörgöljük a foltokat. Ezután természetesen meleg vízzel öblítsük át a ruhadarabot.
-Ha kezünket befogta a tinta, paradicsom- vagy citromlével könnyedén orvosolhatjuk a problémát.
-Ha véletlenül tea borult az abroszra, néhány csepp citromlé segítségével könnyen eltüntethetjük.
-Rozsdafoltra öntsünk citromlevet, majd öblítsük ki.
-Vörösborfoltot sóval, kevés citromlével, vagy langyos tejbe áztatással távolíthatunk el. Só helyett fehér ruhákhoz bóraxot is használhatunk. Fél órát hagyjuk rajta, majd mossuk ki.
-Vérfoltot hideg sós vízzel tüntethetünk el. Utána öblítsük ki a textíliát.
-Az izzadságfoltot ecettel távolíthatjuk el.
-A friss zsírfoltot burgonyakeményítővel szórjuk be, pár órát hagyjuk rajta, majd keféljük ki.
-A kötött holmin keletkezett zsírfoltot többször spricceljük be szódavízzel, majd egy tiszta nedvszívó ruhával itassuk fel.
-Mustárfoltot glicerines ronggyal dörzsöljük be, hagyjuk állni, aztán szappannal és hideg vízzel mossuk ki.
-Gyümölcsfolton segít a gyors leforrázás.Azoknál a gyümölcsfoltos ruháknál, amiket nem szabad forrázni, ecetet vagy citromot használjunk tisztítószerként.
-Néhány csepp citromlé kiveszi az abroszból a teafoltot.
-Koromfoltot óvatosan dörzsöljünk át friss kenyérbéllel.
-A spenótfoltot mosás előtt pár percre nyers burgonyapéppel dörzsöljük be.

Egyéb
-Lefolyótisztításhoz a marónátron helyett ecetet vagy mosószódát öntsünk a lefolyóba, majd forrázzuk le vízzel.
-Folyékony vegytisztítószerek helyett használjunk ecetet, citromot, növényi alapú szappanokat. Az esetek többségében kiválóan helyettesítik.
-Molyirtásra keverjünk össze szegfűszeget, fekete borsot, fahéjat, nőszirom gyökértörzsét. Ezt egy gézzsákba téve helyezzük el a szekrényben a ruhák között.
-Ha szagtalanítani és fertőtleníteni szeretnénk a szeméttároló edényt, öblítsük ki bórax-szal.
-Súrolóporként használjunk ecetet, mosószódát, szódabikarbónát vagy bóraxot.
-A könyvek elpiszkolódott vászonkötését dörzsöljük át puha kenyérbéllel.
-Ha megkeményedett a fonal, oldjunk fel 6 dkg bóraxot 1 liter meleg vízben. Öntsünk hozzá 4 liter langyos vizet, és tegyünk bele egy kávéskanál ecetet. Öt percig áztassuk ebben a keverékben. Száradás után ismét használhatóvá válik.
-A szemüveget ecetbe mártott puha, szöszmentes ruhával tisztítsuk.
-A körömkefét könnyen megszabadíthatjuk a bele rakódott szappandaraboktól, ha rövid időre ecetes vízbe áztatjuk.
-Ha megpenészedett a tapéta, keverjünk össze egy rész befőzési szalicilt öt rész alkohollal, és ezzel mossuk le a penészes részeket.
-Ha le szeretnénk szedni a régi matricát, kenjük át többször ecettel. Hagyjuk rajta addig az ecetet, amíg felázik, utána egy puha ronggyal dörzsöljük le.
-Időnként tisztítsuk ki a mosógépet! Töltsük fel langyos vízzel, és öntsünk bele négy liter ecetet. Járassuk végig az egyik programot. Így feloldódik a vízkő és a mosópormaradék egyaránt.
Új praktikák, amiket ma kaptam:

KONYHAI TURPISSÁGOK
Mivel soha nem kedveltem a csirkemellet, főleg a tyúk vastag, száraz húsát, mindig igyekeztem tőle megszabadulni, holott a legdrágább alkatrésze a szárnyasoknak. Itt tanultam meg, hogy mielőtt pl. kirántanám, éjszakára íróban (savanyú tej) kell áztatni, amitől igen finom zamatos íze lesz. Nem lesz száraz, hanem olyan lesz, mint a borjúhús.Van úgy, hogy rengeteg gyönyörű petrezselyem van a - kb. 2 nm-es -  kertemben, de van úgy, hogy egyáltalán nincs. Itt tanultam meg azt is, hogy amikor sok a petrezselyem, akkor le kell szedni, jól meg kell mosni, nem kell összevágni, nem kell kiszárítani, mert akkor elveszti a jó ízét és az aromáját, hanem össze kell tekerni szivar alakúra, és be kell csomagolni jó szorosan nylon zacskóba és így kell tárolni a mélyhűtőben. Ha szükség van rá, úgy fagyott állapotban gyönyörűen lehet szeletelni, és épp olyan az íze és az állaga, mintha épp akkor szedtem volna frissen a kertből.

 A petrezselyem-, lestyán- és zellerlevelet szárítás után összekeverem, így teszem zárható üvegbe.
Ezt a keveréket minden töltelék húshoz használom
(fasírozott, töltöttpaprika, töltött csirke),
valamint a zsemlyegombóc galuskájába is szórok.


 
Ha szilikonformában sütünk, a tűpróbát makarónival vagy spagettivel
 végezzük, így biztos nem károsodik a forma.

A krumplifőzelék akkor lesz igazán finom, ha a
rántásba reszelt hagymát teszünk.

Ha a szárazbabhoz főzés közben fél zöldpaprikát adunk, kihozza a bab ízét, legyen az főzelék vagy leves.

 Ha a csirkemájat sütés előtt villával megszurkáljuk,  nem "köpköd" sütés közben
 Amikor olcsóbb citromhoz jutok, bevásárolok belőle akár 1-2 kg-t is. A jól megmosott gyümölcs
héját lereszelem, és cukorral   összekeverve egy műanyag, zárható tetejű edénybe teszem és lefagyasztom..
Süteményekhez kiváló.
A levét kifacsarom, és jégkockakészítőbe téve lefagyasztom. Bármikor elővehetem tea, limonádé ízesítéséhez.
De a kézen lévő halszag eltüntetéséhez is nagyon jó.

Fasírozott készítésekor a masszához tegyünk egy evőkanál étolajat,így nem ragad az edényaljához,
és az olaj is kevésbé habosodik.


A sovány húsokat panírozás előtt kenjük meg olajjal, akkor sütés közben nem száradnak ki..

A fejes saláta nem tárolható sokáig, előfordulhat, hogy kissé megfonnyad.
Ilyenkor nyers burgonya szeletekkel együtt tegyük hideg vízbe néhány percre.>

Fűszereket nem csak a húsokra tehetünk grillezéskor.
Ha  faszénparázsra babérlevelet, rozmaringot vagy
más illatos fűszereket szórunk, a húsok átveszik az aromás illatokat.



A füstölt kolbászról úgy tudod a legkönnyebben eltávolítani a héját, ha előtte hideg vizet engedsz rá.
Ezután pikk-pakk lejön a bőre.

Ha túl világos, sápadt a tojás sárgája, piskótához, rántottához,  nokedlihez, stb.
teszek bele egy kis kurkumát.Nagyon szép színe lesz tőle.


 
A bablevest rántás helyett úgy sűrítem, hogy a benne főtt zöldséget összeturmixolom.
Így mindenki megeszi, finom és egészséges is!


 A szárított zeller- és petrezselyemlevelet mozsárban összetöröm,és amikor már majdnem kész a leves
(gulyás, bab, stb.),csak akkor teszem bele. Finom az íze és az illata.

A túrógombócot érdemes fagylaltos kanállal szaggatni a forróvízbe. Gyors és nem maszatolós.
Ha a másnapos kenyeret párpercre nedves konyharuhába csavarod, majd előmelegített sütőbe teszed 5-10 percre, olyan lesz, mintha friss lenne..


Kovászos uborka készítésekor a kaprot és a kenyeret egy sűrű szövésű anyagban helyezem az üvegbe,így nem lesz zavaros a lé és egyben kiemelhető.

Ha megégetted a kezed, azonnal kend be tejföllel - VAGY  szórj rá lisztet !
Nem fog fájni, és nem lesz hólyagos sem .

Muffin sütéskor is hasznos egy fagylaltos kanál. Meleg vízbe mártva szépen, egyenletesen osztható el a tészta a kapszlikba, amiben sütjük.


A kávézacc a hűtőben is jó szolgálatot tesz: eltünteti kellemetlen szagokat.


A mikróban újramelegíteni kívánt rántott húst húzzunk el folyó csapvíz alatt: nem lesz cipőtalp ha megmelegítjük. Ugyanez igaz bármilyen ételre, amit mikróban melegítünk, víz vagy tej rácsöpögtetésével nem szárad ki.
Mikróban melegített folyadékban nem mindig egyenletesen oszlik el a hő ezért miután kivettük, keverjük fel.

Mikrohullámú sütőben is fellehet olvasztani a csokit,ha vízfürdőbe rakjuk
(pl. mikrózható tálba félig vizet teszünk, abba pedig beletszünk egy magas
falú mikrózható üveget, amibe beleaprítottuk a csokoládét).

Garantáltan nem ríkat meg a vöröshagyma, ha megmossuk hideg vízben és a kést is bevizezzük, mielőtt vágni kezdjük.
A felezett hagymát, amit épp nem vágunk, friss felével lefelé fordítsuk a vágódeszkára, így kevesebb illóolaj kerül a levegőbe.

Ha megégettük az ujjunkat,és nincs kéznél semmi hideg - mártsuk sóba az égett részt: nem fog felhólyagosodni.

Megmaradt tojásfehérje, mert csak a sárgája kellett? Tegyük be a hűtőbe a fehérjét, és másnapig használjuk fel:rántottához, omlettekhez, panírozáshoz lazítónak kiváló,
ill. habcsókot is készíthetünk belőle, díszíthetünk habjával süteményeket is.

Befőttesüveget úgy is kifertőtleníthetünk, hogy félig megtöltjük vízzel, és a fedele nélkül néhány percre a mikróba, a legmagasabb fokozatra betesszük.


Magunk is készíthetünk házi ételízesítőt:
vegyünk a piacon friss leveszöldségből több csomaggal, majd daráljuk le.
Tegyük kifertőtlenített csavaros üvegekbe, adjunk hozzá sót, Ez tartósítani fogja.
Felhasználáskor figyeljünk a benne lévő plusz sómennyiségre!

Általában minden gyümölcs hűthető kivéve a déligyümölcsöket.
Banánt egyáltalán ne tegyünk a hűtőbe, mert nagyon hamar megfonnyad,

Ne tároljuk a kenyeret a hűtőszekrényben lehet, hogy azt hisszük, sokáig
eláll, viszont a tésztája gyorsabban öregszik, szívósodik.

Ne öntsük ki a befőttek vagy konzervek levét salátákba, süteményekbe
tökéletes ízadó komponensek lehetnek.


 Ha a palacsintatésztát szénsavas ásványvízzel vagy szódavízzel
készítjük cukor és tej nélkül, so
kkal könnyebb állagú lesz, nem ragad le,
és nem utolsósorban olcsóbb az előállítása is. Kétszer annyi szénsavas
ásványvízzel vagy szódavízzel még könnyebb és vékonyabb tésztát kapunk, sokkal több palacsinta süthető belőle.

A főtt tészta nem áll össze, ha kiszedés előtt egy pohár hideg
vizet öntünk a főzőléhez.

 A rántott hús sokkal finomabb, ha a panírozásnál a tojásba egy
kis sört is öntünk.

 Ha mézet kell kimérned kanállal, előbb olajozd be a kanalat. Garantáltan
lecsusszan róla a méz!

 A citrom héját nem dobom ki, mélyhűtőbe teszem, fagyottan könnyen
reszelhető.

A hússzeletek közé folpackot teszek, így fagyasztom le, mert ezzel a
módszerrel nem fagy össze. Annyi szeletet veszek ki belőle, amennyire
szükség van.

Tésztát, levest, meggyet, stb. úgy fagyasztok le,
  hogy egy 1 literes tejes doboz tetejét levágom, zacskóval kibélelem,
  ebbe teszem a fagyasztani valót, ha megfagyott, kiveszem a dobozból ,   így kis téglákat kapok, melyek jól pakolhatók a fagyasztóban.
A hangyák nem szeretik az uborkát, tegyetek uborka héjat oda,
   ahonnan el akarjátok űzni őket!!!
Áttetsző jégkockát akarsz, akkor előzőleg forrald fel a vizet.
A Tükör gyönyörű lesz ha Vhite Spirittel tisztitod (festék hígító)
Rágógumi a ruhában ? Tedd egy órára a mélyhűtődbe
A fehérnemű nem elég fehér ? Áztasd 10 percig egy szelet citrommal a meleg vízben !-ÉS ADJ HOZZÁ SZÓDABIKARBÓNÁT!!!
Hajad nem elég fényes ? Tegyél egy kávéskanál ecetet a hajadra és úgy mosd meg, VAGY INKÁBB AZ ÖBLÍTŐBE!!!
Hogy a citrom kiadja a az összes levét, áztasd egy órát meleg vízben és csak utána csavard
Hogy ne legyen a káposzta főzéstől kellemetlen szag, tegyél egy szelet kenyeret a káposzta tetejére,(egy kis zacskóban, hogy a morzsák ne kerüljenek a káposzta közé)
A hagymától könnyezik a szemed, rágcsálj egy rágógumit.
Hogy a krumpli előbb főjön meg, hámozd meg, csak az egyik oldalát
Tintafolt a ruhán ? Tegyél jó vastagon fogkrémet a foltra, hagyd megszáradni, és csak utána mosd ki.
Távol tartani egeret, és patkányt, hintsd meg fekete bors porral a területet ahol tanyáznak. Elmennek másfelé,