Glögi-finn karácsony ital
3 dl víz
1 rúd fahéj
5 db szegfűszeg
egy kis darab szárított gyömbér
1/2 teáskanál kardemon mag
reszelt narancshéj
3 dl ribizlilé vagy szörp vagy vörösbor
5 dl más gyümölcslé (pl. almalé vagy szőlőlé)
fehér vagy barna cukor
A poharakba mazsola és manduladarabok.
Elkészítés:
2. Öntsük a fűszeres lébe a ribizlilét (vagy szörpöt) és az almalevet (vagy szőlőlevet), ha szükséges, ízesítsük cukorral. Forraljuk fel még egyszer, csak ekkor adjuk hozzá a bort is, ha nem szörpöt vagy gyümölcslevet akarunk használni.
3. Mindegyik pohárba öntsünk a forró italból és tegyünk a poharakba ízlés szerint mandulát és/vagy mazsolát.
Tanácsok:
Hideg téli estéken glögit kortyolgatva nézhetjük kedvenc filmünket! :D
Elkészítési idő: 50 perc
Hozzávalók:
- 30 dkg cukor,
- 20 dkg olvasztott csokoládé,
- 1-2 db csokoládé aroma,
- 2-
-
Elkészítés:
Az olvasztott csokoládéból, a cukorból és a vízből főzzünk szirupot, majd alaposan hűtsük le. Közben a csokoládéaromát keverjük el a tiszta alkohollal, és öntsük a kihűlt sziruphoz. Öntsük szép üvegbe, és néhány hétig hagyjuk állni a hűtőben. Időnként mozgassuk, rázzuk meg.
Előmelegített kávéscsészébe rakjunk egy csipet csokoládéreszeléket, 1 teáskanál cukrot és egy likőröspohárnyi rumot. Jó alaposan keverjük össze, és töltsük fel erős, forró kávéval. A tetejére keményre felvert tejszínhabot halmozzunk. Rum helyett kerülhet bele whisky vagy konyak is.
Kávé grog
Forró és finom
Hőálló pohárba rakjunk egy teáskanál vajat, egy darabka citromhéjat és egy darabka narancshéjat, 4 cl fehér rumot és 2 cl édes, felveretlen tejszínt. Ez öntsük fel forró kávéval, és ízlés szerint édesítsük.
Egy fazékban forraljunk fel 3/8 liter vizet, két evőkanál cukorral és egy felvágott vaníliarúddal. Húzzuk le a tűzről, adjunk hozzá 4 púpozott evőkanál porkávét, forrósítsuk fel, de ne forraljuk. A poharakat, vagy csészéket, amikbe az italt tölteni szeretnénk, öblítsük át forró vízzel, majd mindegyikbe tegyünk egy-egy kis pohárka vodkát. A kozákkávéból vegyük ki a vanília rudat, majd osszuk szét a csészékben. Minden csésze, vagy pohár szélét díszítsük egy-egy narancskarikával.
Narancsos kávépuncs
Egy edényben 3 púpozott evőkanál barna kandiscukrot, egy szelet naranccsal, 6 likőrös pohár rummal és fél liter vízzel felforrósítunk. 4 kávéscsészébe csészénként egy teáskanál porkávét teszünk. Ezt felöntjük a cukros-rumos vízzel (a narancsot előtte kiszedjük), az egészet összekeverjük, a tetejét keményre vert tejszínhabbal, és reszelt narancshéjjal díszítjük.
Vaníliás tejeskávé
Szintén 2 fő részére 1 vanília rudat vágjunk ketté, a belsejét kaparjuk ki, és az egészet adjuk
Narancsos kávé
2 fő részére egy (bio) narancs héjából keveset reszeljünk le, közepénél vágjunk ki 2 vastag szeletet, a maradékból préseljük ki a levet. A két narancsszeletbe szúrjunk 3-3 szegfűszeget. 3 ek cukrot enyhén karamellizáljunk (csak óvatosan!), tegyük bele a narancsszeleteket és öntsük fel a narancslével. Az egészet pár percig főzzük, amíg szirup állagot nem kapunk. Ehhez adjunk
Ír kávé
15 cl forró kávé
3cl ír whiskey
2 kávéskanálnyi barna
cukor
tejszín
Fülespohárba beletesszük
a cukrot, felöntjük a whiskeyvel és a forró
kávéval, majd megkeverjük, hogy a cukor
elolvadjon. A tetejére két kanálnyi felvert
tejszínt teszünk.
-
- 1 evőkanál rum,
- 0,5dl vodka,
- 15 dkg porcukor,
- 5 csomag vaníliás cukor,
- 5 tojássárga.
Elkészítés:
A tejet forraljuk fel, és teljesen hűtsük ki. A tojások sárgáját alaposan dolgozzuk össze a cukorral és a vaníliás cukorral, és verjük habosra. Lassan, folyamatos kevergetés mellett adagoljuk hozzá a lehűtött tejet, majd vodkával és rummal ízesítsük. Tegyük a hűtőbe, és likőrös pohárkákból kínáljuk. Minél tovább áll a likőr a hűtőben, annál finomabb és annál jobban összeérnek az ízek. 2 naponta rázogassuk össze.
Narancsgrog
Kényeztesd magad ezzel a lélekmelegítő itallal egy hosszú bevásárlás után a fotelba rogyva.
Hozzávalók:
• 4 db lédús narancs
• 1 db citrom
•
•
• 4-5 evőkanál cukor
Elkészítés:
A narancsokat és a citromot vágd félbe, levét facsard ki. Készítsd el a fekete teát (3 decihez 1 filter), lassú tűzön keverd össze a cukorral, és forrald fel. Keverd hozzá a kifacsart narancs- és citromlét, majd a rumot. Pohárba töltve forrón tálald.
Csokipuncs
Hozzávalók: fél kiskanál szegfűszeg és fahéj,
4 evőkanál kakaópor,
6 dl tej,
1 dl csokilikőr,
tejszínhabspray,
1-2 kiskanál cukrozott narancshéj,
8-10 szem kockacukor
Elkészítés:
A narancsokat alaposan mosd meg, és vágj vékony szelet karikát belőle. Néhány szem kockacukrot dörzsölj át jó alaposan a narancs héján, hogy átvegyék a gyümölcs aromáját.
Forralj fel
Csészébe téve önts rá kemény tejszínhabot, és szórd meg cukrozott narancshéjjal.
Ünnepváró almapuncs
Hozzávalók:• 2 db alma
• 10 dkg szárított füge
• 2 db lédús narancs
•
• 1-1 kiskanál őrölt fahéj és szegfűszeg
• 3-4 evőkanál cukor
Elkészítés:
Az almát szeleteld fel, a fügét vágd nagyobb darabokra, a narancsot facsard ki. A cukrot alacsony hőmérsékleten olvaszd fel a szőlőlével és a narancsok levével, majd szórd bele az almadarabkákat és a fügét is, és forrald fel az egészet. Ekkor tedd félre a meleg tűzről hűlni, és ha hab keletkezik a tetején, azt egy kanállal kapard le.
Ízesítsd fahéjjal és szegfűszeggel. Az almát és a fügét szűrőlapáttal vedd ki és oszd el a tálalópoharakba, erre öntsd rá a puncsos italt.
Fahéjas forrócsoki (2 személy részére)
• egy tábla (10 dkg) jó minőségű étcsokoládé,
• 0,
• 1,
• 1 csomag vaníliás cukor,
• 1 kiskanál őrölt fahéj,
• 2 evőkanál cukor.
Elkészítés:
A csokoládét törd apró darabokra és fél deci víz hozzáadásával tedd fel gőz fölé, hogy felolvadjon. Ekkor keverd bele a cukrot, a fahéjat és a vaníliás cukrot, és higítsd fel két evőkanál meleg vízzel, és a meleg tejjel.
Forró vaníliaital
Hozzávalók (személyenként):• egy vaníliarúd,
•
• egy evőkanál méz vagy egy csomag vaníliás cukor
Elkészítés:
Egy vaníliarúd belsejét kapard ki és keverd össze
Teljesen átfagyva érkeztünk haza a téli zimankóban? Irány a konyha – italcsodákkal pillanatok alatt melegséget varázsolhatunk a hideg téli napokba. Még csak méregdrága masinákra sincs szükségünk. Elég egy kis fantázia és néhány alapanyag.
Hozzávalók:
•
• 2-
Elkészítés:
Érdemes felhasználása előtt egy-két héttel korábban elkészíteni. A mézet melegítsd fel, hogy folyós állagú legyen, majd még melegében keverd össze a pálinkával. Alaposan rázd össze, és hűvös helyen (nem a hűtőszekrényben) hagyd kihűlni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése